Engem a város egyik, őt (nem linkelem be) a másik fele nézi komplett idiótának. Nem tudok nem mosolyogni, még az intenzív osztályon is mosolygok, pedig bipbípel nagyon az anyuval szemben fekvő nő körül minden gép, és öten állják/zsongják körül, nyilvánvalóan nagy a baj. De én csak mosolygok, odaadom a napilapokat, mosolygok, forgatom A gyűrűt az ujjamon, mosolygok, megbeszéljük az elmúlt fél napban történteket, mosolygok, így megy ez. Az én édesanyám pedig szemérmesen nem kérdez semmit. (Én szemérmetlenül elmondok mindent. Illetve. Mondok valamit, bár valójában eléggé elmondhatatlan az egész.)
2003.12.20. 21:56 muzsa
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://zsaklintriste.blog.hu/api/trackback/id/tr291495582
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
