G-ben nem hagyott mély nyomot.
Hát bennem igen.
Amikor Lee leül az asztalhoz, kezek az asztallapon, mindkét láb a földön.
És úgy marad.
Bárki is járul elé, nem mozdul.
Nem mozdulhat.
Pisilés nem gond.
Szépen, lassan, halkan csurog le a szék lábán.
És eszembe jutott az is, amit Lee a végén mond.
In one way or another I've always suffered. I didn't know why exactly. But I do know that I'm not so scared of suffering now. I feel more than I've ever felt and I've found someone to feel with. To love in a way that feels right for me. I hope he knows that I can see that he suffers too. And that I want to love him.
2004.01.15. 12:26 muzsa
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://zsaklintriste.blog.hu/api/trackback/id/tr491495626
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.