"...Személyisége szétfeszíti a társalgási színházról kialakult sémákat, elegáns csevegés helyett szenvedélyes, lompos clown, akinek érzelmei vannak, széttaposott lelkét siratja, hiú és elviselhetetlenül féltékeny, zsörtös, önimádó és szerelmes, szeretni való szörnyelem. A vérző szívű bohóc nagy léptekkel, koordinálatlan mozdulataival, totyakosan sajnálja magát és szétfoszlani látszó boldogságát, szinte látjuk a hatalmas cipőket és a vörös krumpliorrot, s e komikusan széplelkű figura mivé is álmodhatná magát, mint visszafogottan félszeg, elegánsan délceg katonának gyönyörű uniformisban, jól fésülten, asszonybolondító bajusszal? S a színész eljátssza, hogy a - darabbeli - színész eljátssza a hódító férfi szerepét, enyhén raccsolva, mucsai-mácsai akcentussal, remegve és izzó vággyal, megható skizofréniával."
Na valami ilyesmi az, ami miatt múlt vasárnap a Mácsai olyan közel került hozzám a Testőrön/ben...
Nézzétek meg, jó régóta megy, de még megy.
