kert

Mai egyik legkedvesebb sms üzenetem: "az almáknál".

Engem a város egyik, őt (nem linkelem be) a másik fele nézi komplett idiótának. Nem tudok nem mosolyogni, még az intenzív osztályon is mosolygok, pedig bipbípel nagyon az anyuval szemben fekvő nő körül minden gép, és öten állják/zsongják körül, nyilvánvalóan nagy a baj. De…

"Majdnem itt nyílt ki a Szép Ernő: mosoly = tündérjárás az orcán" "Tovább lapozva: az a kevés kis sercegés, amint a gyertyának repült a lepke és a szárnya megégett: az az élet." Majd biztos én is írni fogok, úgy értem, a saját szavaimmal a saját naplómat, és nem csak…

most-mit-ir-jak:)

A postaládámban, most pedig már az ujjamon... egy törékeny gyűrű.

Bátorság, szabadság, kíváncsiság, vonzalom. Ezeket szeretném érezni, mint úgy tavaly szeptember 22-én. És kicsit most érzem is. (Az asztalomon meg egy tubus pirosarany és egy tubus fogkrém.)

Mindenkinek köszönöm a drukkolást, túl vagyunk a műtéten. Buck Glassnak üzenem: zümmögtem is, igen:)

Lehetne megalázó is. Szembesülni azzal, hogy nem a jól rejtegetett, de általam még mindig remélt magamódjánszerelem hajtja A-t a szentisten parkba. Csak a sajnálat és a vigasztalni akarás, ebben a szahar vészhelyzetben. Én most mégis inkább azt érzem, hogy én használom őt, mint…

Délelőtt, szabadság, dianézegetés. Vajon min gondolkozhattam itt? (Miközben elég szexi vagyok:)

Eddig én voltam a lánya, most ő a lányom. Furcsa ez a szerepcsere, de szinte elkerülhetetlen. Ma reggel, ahogy beadtam az intenzívre - csak ott van ágy, csak most, csak neki - mintha a gyerekemet tuszkoltam volna be az óvoda ajtaján, aztán átöltözés, benti ruha, papucs, a holmiját…

Az új ember a daily reads-ben pedig a következőket írja: "Kádban. A félelemmel csak őszineséggel lehet szót érteni. Mindig rettegtem a hétköznapoktól. Attól féltem, azok tesznek olyanná, mint a saját szüleim. A szerelem kudarcának fogtam fel, ha egy hétköznap hétköznap lett.…

Ez ma reggel érkezett. Nem válaszolok Felix Krullnak, az ismeretlen olvasószélhámosnak, de örülök neki, hogy van, hogy ír, hogy gondol rám.

Hát nem az alvás lesz a fő tevékenységi köröm mostanában. Pedig többeknek ígérgetem. De nem megy. Lehet, hogy attól félek, hogy amíg alszom, összekuszálódnak a szálak, amiket ma még a kezemben tartok. Találkoztam A-val. Néztük egymást órákig összegabalyodva, olyan érzés…