kert

Jó, képet pakolászni végülis nem olyan nehéz. Úgyhogy nesze mégegy. Az írek még a vécépapírra is nemzeti fuksziamintát nyomnak. Az út mentén méteres bokrokon nő az, amit itthon sokezerért kiscserepes változatban kapni.
A rododendronról nem is beszélek. (Tényleg nem.)

Írni még mindig nincs mit, de a kedvenc kollégám kedvéért, aki még a pisztáciás-körtés spenótsalátát is szereti, és aki egyes felmérések szerint egy Basa típusú pasi, legalább egy pár képet iderakok. Ír sírdísz gyűjteményem ékes darabjait.

Zs most szül.
Én a villamosra kizárólag ott szállok fel, ahol a járdára fel van festve a babakocsi.
Kinek mi jut.

Az összes telefonos segítségemet imádom, bocs, hogy csalódást okoztam. Légzőszervek felülről lefelé. Nem tudtam elég gyorsan.
Blumi készült a legviccesebben a szerepre:
blumi (19:22) : ki volt nyitva a maxthonban google, google site:hu, google advanced (elore beirt idezojelekkel!), amazon books, amazon cdnow, imdb, port.hu. eszpeevel megbeszeltuk h ha csorog a telefon eloszor lehalkoitjuk a zenet, aztan elohozzuk az ablakot es amikor minden rendben csak akkor veszem fel. mindegyik ablakban be volt allitva, h a kurzor abban a mezoben legyen a formon, ahova a keresokifejezest kell irni. aztan megbeszeltunk ilyen amerikai focis jeleket h ha mit mutatok, mi a taktika. pl ha a kezemmel tetot, akkor o keresi angolul, en magyarul. meg pl ha mindket kezemmel v betut, akkor o keresi az elso ket variaciot, en a masodikat.

Kitöröltem a vezérigazgatóval készült interjút ebből a szarból. A délutánt kikapcsolt telefonok bombázásával, emailek küldözgetésével töltöttem. Semmi. Nem könnyű kontaktusba kerülni T-mannel, aki így üdvözölt még az interjú előtt: „O. Nem vártalak.”
Később levélben fogadkoztam. Akár a reggeli sziget köre közben is futok utána, ha van olyan neki. A személyi titkára döbbenettel vegyes kíváncsisággal fogta el a levelet és visszahívott. Sokat nem ígért.
Aztán este jött egy email: „Nagy mázlid, hogy velem is megesett...”
Zsaklin Luzőr kapott még egy lehetőséget.

Álmomban - alvás közben - akkorát csaptam a lábfejemmel a parkettára, mintha 100 méteres gyorsúszásban vergődnék az első és a második hely között, és az utolsó tempó következne. Leszakadt a körmöm, és még csak azt sem tudom, nyertem-e.
A hétvégén csak kétszer sírtam, de ez egyre romlik.
1. Amikor Zsákos Bilbó mesélt a kis gyerekhobbitoknak a tévében
2. Amikor megláttam a zöld-fehér csíkos fenéktörlő reklámját, amibe már hidratáló krémet is építettek

fent.jpg, ez jó. Én őszintén szólva inkább lent érzem magam.
(Találós kérdés rész: hol készült a fotó? Mail me.)

Azt ajánlják, ha nem bírjuk ki, hogy a munkahelyünkről írjunk, ezt mindenképpen teljes inkognitóban tegyük. Nekem ez itt már nem fog menni.
Viszont muszáj elmondanom: aki mégegyszer a főnökeim közül úgy instruálja az újságírókat, hogy "könnyű tollal" írja meg a cikkét, az ellen súlyos retorziókat fogok alkalmazni.

"Tanulom, hogyan lehet örülni. Hogy miért több a holnapi biztonságnál egy mai mosoly. Nem könnyű. Aggódás nélkül nem is megy. Nincs de. Nincs garancia. És ez félelmetes. De van az a mosoly, az elpirulás, a kitágult terek és a messzire kitolt szemhatár."
A fenti pár sor írója kérem hívjon fel. Vagy valami.

És jöttetek és támogattátok és kurva jó buli volt. Köszi.

gyertek, támogassátok!

Hát beütött. A tavasz. Persze még itt, de jött velem. Rucola mag (egy c!) formájában, például.
Aztán kikéredzkedtek a teraszra a magas szárú, snobbish, „Touch me” primulák.
Majd az asztalra került a jószagú is.
Kicsit el is felejtettem már, hogy hazafelé a repülőn csak bőgtem, és magamban azt mondogattam, végülis nem is baj, hogy lezuhanunk. Talán ha vennék még 20 tő árvácskát meg pár nárciszt, ha lefesteném a híres írót tőlem elválasztó falat fehérre, ha bepácolnám a fasámlit, amin a bougainvillea szokott ülni, ha kivasalnám a ruhákat, ha felraknám a függönyt a megpucolt ablakra, ha elmosogatnék, ha elolvasnám a felgyülemlett újságokat, ha. Akkor talán nem lenne időm arra úgy másfél napig, hogy megint elkezdjek bőgni.

1937 július 18 - 2005 február 20.

Elmegyek síelni gyanútlanul, és mire visszajövök...
Mondhatnám, hogy Hunter S. Thompsont olvastam a kiságyban is két papi között. (Nem.)
Megvolt a Félelem és reszketés, de igazán csak '98-ban mélyedtem el benne, amikor egy new yorki antikváriumban megvettem a Proud Highwayt. Sokáig úgy hordoztam magammal, mint más a határidőnaplóját, ami nélkül az ember nem tudja, aznap mi a dolga. És muszáj belenézni.

Mellékszál: Most kiesett belőle a könyvjelző, amire egy kinti magyar szintén '98-ban odaírta: www.drudgereport.com - hogy figyeljünk oda, hogy ez egy jó site.

Kicsit vidámabb: tavaszi hangulatot kölcsönöz a remek kertészkitűző. Csak 5 dollár, vegyétek, vigyétek.

Ezúton kérek elnézést attól a román családtól, akiket ékes olasz nyelven elirányítottam Ausztria felé, pedig haza szerettek volna jutni. Nekem az M1-es és az M7-es az autósztráda, most micsináljak.

Más. Megvettem a kacsát (pedig nem azt beszéltük meg) születésnapi vacsorának. Hozzá rozmaringos krumplika dukál (patate novelle pugliesi). Tavaly is ez volt a menü. A egész hajnalban hányt. (De mert annyit evett, azéééért, mert olyan jó volt, azéééért.)

Megint más. Február 9-én lesz a kanapénk a televízióban.

Még más. Tetszett az ajándékom, bár meg kellett mondanom, mennyibe került, és nem tudom belinkelni konkrétan.

Basszameg. Ivan elbúcsúzott:(

Fantasztikus, hogy Kevin Mitnick 1250 euróért (plusz a helyszínre szállítás díja) már ad nekem interjút. El nem tudom mondani, hogy mekkora kő esett le, hogy nem kell vele megcsinálnom a fent említett anyagi vonzat miatt. Merthogy minimálisan sem érdekel ez az ember. Sőt, lassan konszenzus kezd kialakulni köztem és A között abban, hogy engem úgy anblokk nem érdekelnek az emberek. Eddig tagadtam.

(Na jó, Michael Stipe kicsit érdekel, púp volt a hátamra az a koncertjegy, aztán teljesen beleszerettem a bánatos szemibe neki. De ilyesmi már igen ritkán adódik.)

nyuszi említette a búvár zsebkönyv felhőket. A különkiadásba ezt a képet szánom. A háttérben Mordor vagy mi.

Volt egy olyan este, amikor magamra csuktam a fürdőszobát és hangtalanul hánytam, annyira fájt a fejem, ami a sok sírás miatt volt, ami meg a megoldhatatlan, reménytelen életem miatt. Egyedül túl kicsi vagyok.

De ez novemberben volt, csak itt maradt draftként.

Anyut egy éve műtötték. Az invazív ductalis karcinóma helyét kontrollok, csökkenő és növekvő és csökkenő tumormarkerek, selymes hajacska és egy rakás nagyszabású terv vette át. Újra ő az anyukám és én a kislánya, és ez így van rendjén.

Egy éve még más is történt, és ha visszagondolok rá, még mindig összeszorul minden, torok, gyomor, pedig.

Az elmúlt részek tartalmából:


1. Megcsaltam A-t. Álmomban. Először Michael Madsennel, ami menő, csak kár, hogy eddig nem tudtam, hogy ki az. Abszolút lúzerségem jele. Másodszor M. Kiss Csabával, amihez csak annyit fűznék hozzá: Dzsízász.

2. Túl vagyok életem első kiállításmegnyitóján, amit persze nem én nyitottam meg és nem az én kiállításom, de valahogy mégis mindkettő, és jó. Jó érzés volt.

3. Béla macskát széttépték a kutyák Ürömön.

4. Ma reggel a főnököm bekísért a szobámba egy szimpatikus, marketingmenedzser kiskosztümös hölgyet, aki ki más is lenne, mint az új kolléganő a hirdetési osztályról. Marketing osztályról. PR osztályról. Whatever. A kinyújtott keze után megérkezett a hangja is: Jónapot kívánok, Dobrev Klára vagyok.

Nem szoktam még meg, hogy hol dolgozom, hiába.


Szolgálati közlemény: aki begyömöszöl egy AKA 2004-es porszívózsákot a postaládánkba, az megmenti az életünket. (Kéne egy kis méretű csillagcsavarhúzó is.)

Tessék. Orchideakiállítás van megint, ha valakit érdekel.

Nem akarok elmenni, tavaly se voltam, két éve sem, sőt, soha. Miért figyelem, mikor van?

Miután a főnököm kettőt beszélgetett velem röviden, kukába dobta az első heti cikkemet, rögtön leédesezemett, és megkínált egy igazi benyalós interjú elkészítésének lehetőségével. Igent mondtam.

Próbálok napi 1000 forintból megélni (a bennem élő Rachel természetesen ki van bukva).

Megint egy friss terhes (a bennem élő Monica rosszul viseli).

A pasimmal hosszú idő után először tegnap este voltunk együtt, igazán vidámak, amikor éjfél körül Legyen Ön is milliomost játszottunk a számítógépen. A kanapé karfáján kuporogva, gonosz Vágó Istvánként nyomta, hogy: „Ez a végleges válasz? Megjelöljük?” Aztán helycsere, én játszottam a kecskeszakállút: „Próbáljuk meg logikai úton megközelíteni ezt a szép zenetörténeti kérdést....le vagyok nyűgözve.” (A bennem élő én november másodikát várja, talán feleslegesen.)

Azért csak én lehetek akkora barom, hogy egy sztorit, ami elsőre nagyon fáj, ugyanaznap mégegyszer elmeséltetek magamnak. De miért fáj, ezen tessék gondolkozni.

Itt tartunk. Ha bajom van, márpedig van egy pár, akkor 10 liter pulykanyaklevest főzök azonnal.Egyébként ahogy É-t, engem is elkapott a Rachel-ség: az dob fel a legjobban, ha arra gondolok, hogy vennem kell valamit. És a pulykanyakleves erre is jó, mert személyes receptem szerint legalább tizenöt alkotóeleme van, amiket mind mind meg kell venni. Persze van bennem egy adag Monica is, az is akkor, hogyha bajom van, és most van egy pár. Ilyenkor segít, ha Excel táblában összeírom a családom, plusz a szűk baráti köröm, plusz A 30 rokona, és elképzelem, hogy hozzámegyek feleségül, és ezeket az embereket (83) meg kell hívnom.

Rachelt egyébként vissza kell szorítanom magamban kíméletlenül, mert csak holnaptól van munkám, tehát még egy hónapig nincs fizetéses boríték, na de nem is ez a baj, vagyis nem ettől szenvedek, hanem hogy elv társaim előtt magyarázkodnom kell, amkor meghallják, hova megyek végül dolgozni. Értetlenkéim. Mind prostituálódtok piszkos anyagiak miatt, csak máshol. Hát én is ezt teszem.

És a kurva celebriti nőgyógyásznál november 4 volt az első szabad időpont, lehet, hogy ez VV Györgyi pácienstársnak megfelel, de én nem bírok ennyit várni. Most akarom tudni, hogy lehet gyerekem, illetve, hogy lehetne, ha.